Fónagy Dóra építész, designer munkái az életmódjainkból adódó változásokon alapuló tendenciák elemzése mentén valósulnak meg. Dóra a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Mérnöki Karán szerzett diplomát, majd négy év stockholmi és budapesti építész stúdióban szerzett szakmai tapasztala alapján 2002-ben létrehozta saját stúdióját, a Design Focus-t.

Ezt követően 2005- ben megalapította a Defo Labort-t Davidhazy Panni trendkutató közreműködésével, ahol a piaci projektek design alapú fejlesztései tematikus programokon keresztül valósúltak meg építészek-designerek, müvészek, trendkutatók valamint kommunikációs szakemberek közreműködésével. Ezek a szakmai csoportosulások hazai építeszeti, müvészeti és design egyetemek együttes bevonásával számos innovaciós, fejlesztési projektet menedzseltek különböző partnercégek bevonásával.

Az ALKOTÁS-TANÍTÁS-KOMMUNIKÁCIÓ kölcsönösen egymást fejlesztő folyamatára épülő munkamódszerét képviseli Bartók Béla úti stúdiója, amely egy bárki számára nyitott platform. Egyszerre nyújt helyet előadásoknak, valamint megoldás-központú kreatív szolgáltatás, showroom és kiállítás egyben. Helyet ad továbbá a 2018-ban a Solinfo Group-pal közösen létrehozott VITRIN projektnek, mely székeken keresztül kutatja fel és mutatja be a legfrissebb trendeket vezető nyugati és északi brandek termékeit bemutatva.

DESIGN STRATÉGIA

Dóra tervezési metódusa egy kreatív fejlesztési folyamat mentén a projekt identitasán, valamint az aktuális piaci helyzetre optimalizált design koncepción alapszik. Ennek során jön létre a projektek piaci hasznosságára fókuszálva, a tervezés kommunikációs és értékesítési szempontjait is leképező DESIGN STARTÉGIA.

MUNKAMÓDSZER

A design stratégián alapuló komplex tervezési folyamat számos kreatív szakma kepviselőjét kapcsolja össze, fejlesztésbe integrált munkamódszer szerint. - Ez kimeleten vonatkozik a márkaépítésre és a belsőépítészeti grafikára, valamint a komplex installációk megvalósítására

FACEBOOK. INSTAGRAM.

DORA.FONAGY@GMAIL.COM

Kreatív partnereink

 

Felsorolas név es cegek feltuntesevel!!!

FRIENDS!

 

 

A Dóra által tervezett terek szempontrendszerei kiemelten kezelik a GREEN és a VILÁGÍTÁS komplexitását.

Megvalósítás

??épitesz/design tervezes megvalositas Az alapos tervismeretekre épülő épületszerkezeti valamint szakipari munkák komplex müködése kiemelt hangsúlyt kap. Sok éves tapasztalat alapján kiemelt partnereinkkel számos sikeres projekt valósítottunk meg. - linkelés referenciákra? Partnerek,cegek szakipar megjelolessel?
-asztalos
-lakatos...

Büdzsé és idő optimalizált megavalósítás a sikeres projektek alapja. Ennek feltetele a professzionlis projekt koordináció.

Fónagy Dóra építész/design stúdiója design tervezési feladatait saját partner koordinátoraival valósítja meg.

FACEBOOK. INSTAGRAM.

DORA.FONAGY@GMAIL.COM